Bütykös lúd fajták

   Hazánkban a hobbi állattartók körében csak kínai bütykös lúdnak neveznek és egy kalap alá vesznek minden olyan ludat, melynek csőre felett szaruból képződött bütyök van. Helytelenül, mert ezek között szemmel látható alak és méretbeli különbségek vannak, melyek az állatok más fajtába való sorolását indokolják. A szakirodalmak többsége nem foglalkozik e lúdfélékkel és szinte említést sem tesznek a különböző fajtákról, ha igen akkor sok forrás jelentős hibákat ejt. Alapos kutatás után azonban találni olyan elsősorban külföldi irodalmakat, melyek több fajtát is leírnak a már említett tulajdonságok különbségei alapján. A lúdtartók gazdaságilag értéktelennek tartják ezeket. Ennek oka az, hogy értékmérő tulajdonságaikról keveset tudunk. Ezen tulajdonságok felmérése érdekében több vizsgálatot is végeztem és a kapott eredmények bizonyítják, hogy egyik fajta szinte valóban értéktelen másik viszont annál jobb gazdasági eredményt mutatott.
   Valamennyi házi lúd fajtánk a nyári lúdtól (Anser anser) származik. Kivételt képez ez alól a bütykös lúd, melynek őse a vad hattyúlúd (Anser cygnoides). A két különböző őstől való származást több laborban végzett genetikai vizsgálatom is alátámasztja. A házi lúd és a kínai bütykös lúd 4. kromoszómájának alaki eltérése igen jelentős.
   A vad hattyúlúd vastag hosszú nyakkal és igen hosszú lábakkal rendelkezik. Jellegzetes trombitaszerű hangját valamennyi bütykös lúd féle örökölte. Színe a fejtetejétől a hátsó nyakháton át sötétbarna a többi rész sárgás árnyalatú. A háziasított bütykös lúd vadas színével megegyező törzsének színezete. Viszont érdekesség, hogy nem található rajta homlokdudor, így a kérdés felvetődik, hogy a háziasítása során miként keletkezett.
   Már említettem, hogy valamennyi fajta örökölte ősétől a vad hattyúlúdtól a trombitaszerű hangot. Bár kifejlett korukban szemmel látható a jelentős méretbeli különbség a gúnárok és a tojók között, legyen szó bármely fajtáról, de fiatalabb korban a tapasztalt tenyésztők, hangjuk alapján meg tudják különböztetni az eltérő ivarú egyedeket. A tojók hangja mélyebb, mint a gúnároké, melyek egy terccel magasabb, egyes emberek számára szinte fülsiketítő visításra képesek. A különböző házi lúd fajták együttes tartás esetén elkülönülnek tőlük, kivéve, ha együtt nevelték őket. Agresszív, civakodós természetük miatt a baromfiudvar rémei, kifejezetten költési időben, amikor minden a fészekhez közelítő állatot, de még az embert is megtámadják. Rossz természetükkel szemben az állatok igen szoros kapcsolatot alakítanak ki egymás között. Kiváló legelő készséggel rendelkező fajták, így elegendő zöld terület biztosítása esetén, takarmányozásuk költségei jelentősen csökkenthetőek. Európai házi ludakkal szemben, sokkal többet szeretnek a vízben tartózkodni. Ha lehetőség van nagyobb vízfelület biztosítására, akkor a tojások termékenységégének jobb eredményeivel számolhatunk. Különösen igaz ez az afrikai bütykös lúdra, mely nagy testének köszönhetően a szárazföldön elég ügyetlen a párzás során. Méltóságteljes megjelenésükkel az udvar díszeivé válhatnak. Nem mellesleg fontos megjegyezni, hogy kiváló házőrzők, mert a ludakra jellemző éberségüket semmi nem kerüli el. Valamely bütykös lúd fajtát tartó emberek szerint élénk hangja a patkányokat is elriassza.
   A fajták jellemzéséből és felsorolásából jól látható, hogy nem csak egy fajta bütykös lúd létezik. Az USA-ban a díszbaromfi tenyésztők körében valamennyi említett fajta igen nagy népszerűségnek örvend (főleg az afrikai lúd), méghozzá oly annyira, hogy egyesek 100 számra tartják a ház körül illetve halas tavakon. A probléma az, hogy hazánkban e lúdfélék fajtatiszta tenyésztéséről szinte nem is beszélhetünk. Elvétve akad egy-két hobbi madarász, ki e fajtákat és színváltozatokat külön tiszta vérvonalban tenyészti, de ezek utódai sajnos a köztenyésztésben más fajtákkal keverednek.