A gyöngytyúk pontos rendszertani elhelyezkedését, valamint a gyöngytyúkfélék családjába tartozó különböző fajok és alfajok bemutatását fontosnak tartom, mert a szakkönyvek többsége alig vagy semmit nem ír ezekről. Egyik szakirodalomban a következőeket olvashatjuk: „BREHEM említést tesz a khanga (Numida pucherani) az üstökös (Numida cristata), az abesszíniai (Numida ptilorhynea) és a közönséges gyöngytyúkról (Numida meleagris).” (PACS, 1964.). A szakíró (mint ahogy az a pontos idézetből látszik) nem tesz említést arról, hogy az általa megemlített irodalom mikor jelent meg, ráadásul a mű szerzőjének neve is helytelenül van feltüntetve. Forrásának címe Az állatok világa, melyet ALFRED EDMUND BREHM írt és jelentetett meg, 1863 és 1927 között négy kiadásban is és így nem tudni pontosan, hogy melyik kiadásból hivatkozott a szakirodalom. Figyelembe kell venni azt, hogy BREHM tényállításai, a rá hivatkozó szakirodalom keletkezéskor (PACS, 1964.) valósak lehettek, de az eltelt évtizedek során a tudomány mára másképp említi és sorolja fel e madarakat. Előfordul, hogy egy faj latin neve az évek alatt többször is megváltozik. A mai napig nem egységes a gyöngytyúkfélék taxonómiája. Van, aki a Fácánfélék (Phasianidae) családjába sorolja alcsaládként (HORN, 2000.). Van olyan szakirodalom, mely szerint a Gyöngytyúkfélék (Numidiae) családja a Madarak (Aves) osztályán és a Tyúkalkatúak (Galliformes) rendjén belül önálló rendszertani egységet alkot (HASTINGS, 1985.). Azt nem tudom, hogy melyik álláspont a helyes, de az utóbbi besorolást követve szeretném bemutatni a gyöngytyúkok taxonómiáját. A WORLD BIRDS TAXONOMIC LIST (2004.) című szakforrásban négy nemen belül összesen 6 fajt és 16 alfajt különböztetnek meg a kutatók. Külön szeretném kiemelni, hogy a nemek és fajok részletes bemutatásában egyik legjobb szakirodalom, melyre lehet támaszkodni, az HASTINGS BELSHAW által 1985-ben írt Guinea fowl of the World (Gyöngytyúk a világon) című könyve. Ezt a szakirodalmat használja fel más, a gyöngytyúkot taglaló irodalom is.
A nembe tartozó két faj alig hasonlít az általunk ismert hagyományos gyöngytyúkhoz. Nyugat-Afrika őserdeiben kis területen élnek. Igen sérülékeny fajok létszámukat tekintve, mert a veszélyeztetettséghez közel állnak. Testméretük 40-50 cm. Fejük kopasz, tollazatuk nem gyöngyözött és egyöntetűen fekete színű. Csak a fehérmellű faj, mely nem keverendő össze a Numida nembe tartozó alfajok tarka vagy mellényes színváltozatával begy tájékán található összefüggő fehér folt.
Ehhez a nemhez csak ez az egy faj tartozik. Nevét a keselyűhöz hasonló fejéről kapta. Nagyon szokatlan, ugyanakkor látványos megjelenésével minden gyöngytyúkfélétől különbözik. Tollazata élénk kék árnyalatú, nyakát és hátát hosszú fehér tollak díszítik. Farok tollai hosszúak, teljes a földig érnek. A tojóknál valamivel nagyobbak a kakasok és valamennyi gyöngytyúkfélétől eltérően az egyetlen faj melynek hím egyedei sarkantyút viselnek. Ez az egy különbség mi megkülönbözteti a kakasokat a tyúkoktól. A tojó 8-15 db tojást rak, melyből 24 nap múlva kelnek ki a csibék. Legnagyobb testű gyöngytyúkféle, testhossza 60-70 cm. Kelet-Afrika lakója.
A Numida nemhez hasonló tollazatú gyöngytyúk fajok tartoznak ehhez a nemhez. Csak kékesszürke változat létezik, fehér színben csak albínóként fordul elő. Fejüket a szarusisak helyett sűrű, göndör, fekete tollazat, bóbita ékesíti. A két faj között a különbség annyi, hogy a bóbitás gyöngytyúknak a bóbitája csak tollból áll, még a búbos gyöngytyúknak a tollbúbja alatt egy csontkinövés un. csontbúb található. Testnagyságuk 50-55 cm. Elterjedésük Középnyugat-Afrika trópusaira jellemző. Rettentően igényes és szintén nehezen szaporítható faj. Amerikában a hobbi állattartók körében a legkedveltebb gyöngytyúkféle.
A sisakos gyöngytyúk valamennyi háziasított gyöngytyúk őse. A nemhez csak is ez az egy faj tartozik, melynek 30 alfaját írtak le, de csak a felsorolt 9-et fogadták el hivatalosan a kutatók. Csupasz fejüket elszarusodott sisak vagy sisaktaréj díszíti, amely jócskán eltérő kinézetű és méretű alfajonként. A kakasok nem viselnek sarkantyút, de állebenyük nagyobb a tojókénál és így a szakértő szemnek jól megkülönböztethetők. Alfajtól és klímától függően 8-20 db tojást raknak egyszerre, melyből 28 nap elteltével kelnek ki a csibék. A gyöngytyúk küllembírálatát létrehozók
legnagyobb hibája, hogy nem veszik figyelembe a különböző alfajokat. Így
a fej megítélésekor több alfaj nem felel meg a küllembírálati
szempontoknak, így a tenyésztésből is kiszorul! Dús tollazatuk ugyan úgy sötétszürke alapon fehéren gyöngyözött, mint a domesztikáltaké. Van szakforrás mely szerint a vadonban, csak kékesszürke színváltozatban fordul elő. Ezzel ellentétes véleményen van HASTINGS (1985.), ki említést tesz a fehér-, krém-, sárga-, tarka-, fekete-, és ibolyaszínű változatokról, melyek megtalálhatók Afrika szavannáin. A szakirodalmi feldolgozás egy igen érdekes pontja kerül most áttekintésre, mégpedig a gyöngytyúk fajtáit illetően. A szakirodalmak között nincs egyetértés abban, hogy e méltánytalanul háttérbe szorított gazdasági állatfajunknak vannak e fajtái. A források egy része szerint nincsenek gyöngytyúk fajták, mások szerint pedig vannak. Utóbbi állásponton lévőeket viszont két csoportra oszthatjuk, ugyan is ez esetben van szakirodalom, mely megnevez fajtákat, másik viszont az eltérő színváltozatú egyedeket tartja különálló fajtáknak. Egyik forrás egyértelműen a következőeket jelenti ki: „A tenyésztett gyöngytyúkok között olyan kicsi a változatosság, hogy gyakorlatilag fajtákról nem is beszélhetünk.” (PACS, 1964.). Ezen az állásponton van egy másik szakirodalom is, mely a következőeket írja: „Az egyetlen gazdasági baromfifaj, amelynek nem tenyésztettek ki fajtáit. Színváltozatainak többsége nem képvisel számottevő gazdasági értékeket, inkább különlegességnek számít.” (MIHÓK, 2006.). HORN (1981.) az előző szerzőkkel egyet ért abban, hogy a gyöngytyúknak nincsenek fajtái. Ezekkel szemben, már a hazai gyöngytyúktenyésztés történetét taglaló részben a következő volt olvasható: „Az 1980-as évektől a gyöngytyúk tenyésztése annyira visszaszorult, hogy mára csak génbankokban őrzött állományai találhatók Magyarországon. A Hortobágyi Állami Gazdaság állományát H 1-5 néven elismert fajtaként a jogutód Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. tartja fent. A fajtát a hortobágyi tanyákról összegyűjtött kékesszürke gyöngytyúkból nemesítették ki. A tenyésztés alapját szolgáló eredeti állományt ma is fel lehet lelni, melynek tenyésztője 2003-ig a hortobágyi Kékestanya Bt. volt, később pedig a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. fennhatóságához került.” Meg kell említenem, hogy gyöngytyúkokról szóló szakirodalmak közül, kizárólag SZALAY I. által írt forrásaiban található ez a konkrétan megnevezett fajta. Egyetlen más külföldi, de még hazai szakforrás sem tesz említést H 1-5 nevű gyöngytyúkfajtáról, így a szerző nem fogalmaz helyesen az elismert-fajta szó használatakor. Továbbá a Hortobágyi Állami Gazdaság általa a tanyákról összeszedett gyöngytyúkok nemesítésre kerültek, mert egy nagyobb súlyú és több tojást termelő hibrid előállítása volt a cél, de kevés sikert értek el. Így akkor felmerül a kérdés, hogy miért beszél génmegőrzésről a forrás? Ha ez a tény áll fent akkor ez esetben meg nem beszélhetünk nemesítésről, hisz az eredeti „ősi” génállomány megőrzése az ok az állomány tartására! A Kékestanya Bt. állománya melynek utódai képezték a nemesítésre szánt egyedeket viszont már valóban génmegőrzésre érdemleges gyöngytyúkok. A köznyelvben és pár szakforrásban olvasni lehet úgynevezett hortobágyi hibrid gyöngytyúkról. Ezt nevezheti a szerző H 1-5 néven, de ez esetben nem fajtáról, hanem hibridről beszélünk. Az megint más kérdés, hogy jelentős szelekció nem történt a hazai állományokon és kérdéses, hogy valóban hibridekről beszélünk e vagy csak a nemesítés hatására elért minimális súly és tojásmennyiség növekedéséről. Fellelhető önmagával ellentmondásba keveredő szakirodalom, melynek szerzője a következőeket írja: „A kékesszürke gyöngytyúk a legelterjedtebb fajta.” majd azt, hogy: „Az ezüstszürke színváltozat hasonló teljesítményre képes” (HORN, 2000.). Az ellentmondás ott van, hogy korábban (1981.) azt állapította meg a szerző, hogy nincsenek a gyöngytyúknak fajtái, majd 19 év elteltével, pedig a kékesszürke színváltozatot fajtaként jelöli meg. További ellentmondás és felmerülő kérdés, hogy ha az említett színváltozat egy fajta, akkor az ezüstszürke miért annak színváltozata és nem külön álló fajta? Érdekesség, hogy a magyar nemesített tyúkot szintén szín alapján különbözteti meg és nevezi más-más fajtának több szakforrás is, ugyanakkor van szakirodalom, mely színváltozatokról beszél, e őshonos baromfi esetében is. A forrás, mely szín alapján sorolja fajtákba a gyöngytyúkot említést tesz még hibridekről. „Az apai és anyai vonalak szétválasztásával a húscsirkéhez hasonlóan elterjedt a hibridizáció, hármas keresztezésekben hasznosítva a heterózis minden lehetőségét.” (HORN, 2000.). Az így létrehozott legismertebb hibridek: ISA Essor, Galor. E két hibridet másik forrás is említi. Ez viszont elég csekély leírás, hisz sokkal több hibrid is létezik! A különböző hibridek jellemzésével most e fejezetben nem foglalkozom, de név szerint megemlíteném őket: GLAOR, ISSA ESSOR, ESSOR MI, ESSOR LF, ESSOR MI.LF, ESSOR LABEL ML, ESSOR LABEL ML.LF, BEGHIN, BEGHIN R44, BEGHIN LT 56, ESSOR BEGHIN RLT 456, STAR 42, STAR 76. STAR 53 H.Y.
