Kóroktan

A betegséget a herpeszvírusokhoz tartozó kettős-szálú DNS-t (örökítőanyaga: dezoxi-ribonukleinsav) tartalmazó, burkos vírus okozza. Kettő szerotípusa (immunológiai módszerrel történő tipizálás alapján) közül az egyik (1-el jelölt) felelős a betegség kifejlődéséért, a másik (2-el jelölt), ill. a pulykában előforduló herpeszvírus nem betegít. A pulyka herpeszvírusa mégis jelentős, hiszen az 1-s típussal meglévő szerkezeti rokonsága miatt a betegség ellen védő vakcina készítésére alkalmas (ld. később).

Mivel az 1-es szerotípusú vírustörzsek betegítőképessége is különböző, így az általuk okozott kórképek (daganatos, idegrendszeri, stb.: ld. a Kórfejlődés c. részt) is különböznek. A kórokozó igen ellenálló: levált hámpikkelyekben akár több mint 1 évig, az alomban 4-5 hónapig is fertőzőképes marad. A konvencionális (pl. klórtartalmú szerek, formalin) fertőtlenítőszerekkel viszont jól elpusztítható.

Noha a vírust pulykából és néhány egyéb madárfajból is sikerült már izolálni, természetes körülmények között csak a házityúk faj egyedeit betegíti meg.

Járványtan, kórfejlődés

A fogékony madarak fertőződése a vírushordozó társaiktól közvetlenül vagy közvetett úton következik be.

Az állatokba közvetve elsősorban belégzéssel kerül a vírus, de a fertőződés takarmánnyal, ivóvízzel szájon át is bekövetkezhet.

A csirkék életük első 2 hetében a legfogékonyabbak a fertőzésre, a 8 hetes életkor utáni fertőzés viszont már nem jár klinikai tünetekkel.

A fertőződést követő 2-3 hét múlva a madarak többnyire már tartósan (akár életük végéig is!) ürítik a vírust, azaz fenntartják a fertőződés lehetőségét az állományban. Eközben vérükben a specifikus ellenanyagok is megjelennek.

A tartós (élethossziglan) vírushordozás és -ürítés, ill. a vírus igen jó ellenálló-képessége miatt minden olyan udvar, telep vagy tartási hely potenciálisan fertőzőnek tekinthető Marek-féle betegség szempontjából, ahol korábban tyúkállományok megfordultak vagy jelen vannak.

A kór terjedésében a vírushordozó állatokon kívül nagy szerepe lehet az ún. ragályfogó tárgyaknak is (pl. ruházat, ketrecek, tojásszállító dobozok, trágyával szennyezett eszközök, járművek, stb.).

A szervezetbe többnyire belégzéssel bekerülő vírusok elszaporodnak, és a tüdő nagy falósejtjeinek közvetítésével a nyirokszervekbe (lép, csecsemőmirigy, Fabricius-féle tömlő) jutnak. Az így megfertőződött nyiroksejtek egy része elpusztul, a másik részük daganatosan átalakul vagy vírushordozóvá válik. A nyiroksejtek pusztulása, a nyirokszervek sorvadása legyengíti a szervezet védekezőképességét. A daganatosan transzformálódott nyiroksejtek a zsigeri szervekben apróbb-nagyobb daganatgócokká alakulnak. A perifériás idegek is gyulladásosan beszűrődnek fehérvérsejtekkel, megduzzadnak, és eközben az idegrostok (myelin)hüvelyüket elveszítik, ami a kialakuló idegrendszeri tünetekért felelős.

Lényeges, hogy virion (a vírus fertőzőképes, burkos formája) csak a beteg tolltüszők levált hámpikkelyeiben van, tehát a fertőzés továbbterjedését indirekt úton ez utóbbi biztosítja. Direkt fertőződés csak a fertőzött, vírushordozó sejtek átoltásával (tehát vérplazmával vagy egyéb sejtmentes testnedvvel nem!) lehetséges.

Tünetek

A vírus betegítőképességétől, az első fertőződés idejétől, az állomány genetikai rezisztenciájától (örökletes ellenállóképességétől), az állomány higiéniai helyzetétől, az ivartól (a tojók, jércék fogékonyabbak) és az általános ellenálló-képességtől függően a betegség elhúzódóan vagy heveny módon zajlik le.

A heveny, daganatos kórforma esetén a lappangási idő 4-16 hét, de ritkán még több idő is lehet. Ilyenkor az állatok étvágytalanok, bágyadtak, olykor hasmenés is megfigyelhető. Az idő előrehaladtával lesoványodnak, tarajuk sápadttá, ill. „fonnyadttá” válik, és a betegség kezdetétől számított néhány hét múlva elhullanak. A megbetegedett és elhullott madarak bőrén-bőrében gyakran láthatók puha, helyenként összefolyó, lapos daganatok.

Ismeretes a betegségnek 3-6 hetes korú csirkékben jelentkező, gyors elhullással, ill. esetenként vérszegénységgel járó formája is.

A klasszikus, túlnyomórészt idegrendszeri kórforma szórványos, elhúzódó betegség képében jelentkezik, többnyire a 6-12 hónapos életkorban. Egy-egy állományban egyszerre kisszámú állat betegszik meg, ill. hullik el, de hétről hétre, hónapról hónapra újabbak társulnak hozzájuk. Ekkor a megbetegedett állatokon bágyadtság, a fej oldaltartása, mozgászavarok, inkoordináltság, majd (többnyire egyoldali) láb- és szárnybénulás figyelhető meg. Görcsök, kényszermozgások ritkábban jelentkeznek.

Az olykor kialakuló szemelváltozásokra fénykerülés, a szivárványhártya zavaros, vöröses-szürkészöld elszíneződése, a pupilla fénymerevvé és szabálytalan alakúvá válása, a szaruhártya füstszerű elhomályosodása, ill. a kötőhártya kipirulása és duzzanata jellemző. A gyakorlatlan vizsgáló esetleg csak annyit észlel, hogy a beteg madár szeme „valahogy más, mint rendesen”.

Kórbonctan

A heveny daganatos formát a gonádokban (ivarszervek), a zsigerekben (lép, máj, tüdő, vese, stb.), ill. egyéb szervekben (szív- és vázizomzat) borsónyi-diónyi daganatgócok képződése jellemzi. A gócok metszéslapja szürkésfehér, szalonnás fényű.

A bőr tolltüszői megduzzadnak, puha tapintatú, dudorzatos csomókká, ill. vaskos lemezekké alakulnak, amelyek metszéslapja szürkésfehér, szalonnás fényű.

Az idült, idegrendszeri formánál az ágyéki (ülőideg), ill. a karfonat (szárnyideg) vagy egyéb idegek egyike-másika eredeti méretének 2-3-szorosára vastagodik, vizenyősen csillogó, olykor dudorzatos alakot vesz fel. Ebben a kórformában a zsigerek nyiroksejtes daganatai többnyire legfeljebb szövettanilag ismerhetők fel.

A tünettanilag (baromfipestis, B-vitaminózis, vírusos agy- és gerincvelő-gyulladás, botulizmus), kórbonctanilag (baromfileukózis) hasonló képet adó betegségektől történő elkülönítés sokszor nehéz, az állomány, a kórelőzmény, a járványtani jellemzők, stb. ismeretében állatorvos-specialista, ill. diagnosztikai laboratórium bevonását igényli.

Gyógykezelés

A beteg állatok gyógykezelése kilátástalan és értelmetlen, csak a helyesen megválasztott védekezési stratégiák hozhatnak megfelelő eredményt.

Védekezés, megelőzés

A kórokozó széles körű elterjedtsége miatt a betegség elleni általános védekezés (tojáshéj-fertőtlenítés, a kiváló keltetői higiénia, a ragályfogó tárgyak fertőtlenítése, ill. megsemmisítése, a fogadóistállók alapos portalanítása, fertőtlenítése) a specifikus védekezéssel (a naposcsibék vagy a tenyésztojások aktív immunizálása) együtt biztosít megfelelő védelmet.

Az aerogén terjedés megakadályozása érdekében kerülni kell a (fogékony) naposcsibék és a (potenciálisan tünetmentes vírushordozó) idősebb állományok egy légtérben, egy tartási helyen való tartását. Az istállók túlnyomásos rendszerű szellőztetése, a levegőszűrők beépítése nagyon hatásos általános védekezési mód.

A Marek-féle betegség vírusával szemben genetikailag ellenállóbb vérvonalak kevésbé érzékenyek a fertőzésre, vakcinázásuk eredményesebb, így a betegség kártétele is mérsékeltebb az ilyen állományokban.

A betegség elleni aktív immunizálást a keltetés 18. napján vagy napos korban még a keltetőben el kell végezni. Erre a célra az 1-es típusú vírusok gyengített törzseit, a 2-es típusú, valamint a pulykaherpeszvírus törzseit lehet felhasználni. A két előbbi sejthez kötött formában, az utóbbi szabad formában tartalmazza az élő vírusokat. Mivel a kielégítő védettség csak a vakcinázást követő 7-8. napra alakul ki, ezért a fertőződés elkerülésére a csibék első élethetében különösen ügyelni kell. A passzív (anyai eredetű) szikvédelem és a vakcinásos aktív védelem a kórokozó megtelepedését nem, de a tünetek kialakulását megakadályozza, tehát az általános védekezés (higiéniai szabályok betartása: ld. előbb!) ilyenkor is elengedhetetlen. Az újabban felfedezett, rendkívül virulens (erős betegítőképességű) vírustörzsek a passzív szik- és a hagyományos vakcinás védelmet áttörhetik, ellenük csak az ilyen nagy virulenciájú törzsekből készült vakcinákkal lehet eredményesen védekezni.

Közegészségügyi jelentőség

A Marek-féle betegség vírusa az emberre és egyéb háziállatokra nem jelent veszélyt.

Dr. Szalka Ágoston