A gyöngytyúktenyésztés rövid története és helyzete hazánkban
A gyöngytyúktenyésztés rövid története és helyzete hazánkban
Az irodalmi források szerint a XIII. századtól kolostorokban, XVI. századtól főúri vadaskertekben díszmadárként tartották. A parasztság körében a XIX. század végén szórványosan, nagyobb arányban a két világháború közötti időszakban terjedt el, főként a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon. A parlagi állományok elsősorban kékesszürke, ritkábban ezüst vagy „fehér” színváltozatban fordultak elő. Az utóbbit nyugodtabb természetűnek tartották. Valamennyi színváltozat vérmérséklete higgadtabb, mint a kékesszürke vagy ezüst változatoknak. Magyar szakirodalom nem igazán tesz említést egyéb hazai változatokról, pedig van belőlük jó néhány. Egykét színváltozatról, mint az ezüst, a tarka, a fekete vagy sávozott olvashatunk néhány szakforrásban. A tenyésztés és a szaporítás központja a Hortobágyi Állami Gazdaság volt, ahol az 1960-as évek elején 3 millió napos gyöngyöst keltettek. Ennek jórészét felnevelték, kisebb hányadát a Hortobágy környékén terítették. Tradicionális gyöngytyúktenyésztőknek és húsfogyasztóknak Franciaországot és Olaszországot lehetett tekinteni. Önellátásuk ennek ellenére nem volt jellemző. Az 1960-as évek közepétől ezt a piacot használta ki Magyarország, és egyre növekvő mértékben exportált gyöngyöst főleg az olaszoknak, kisebb mértékben a franciáknak. Az 1970-es évek második felében az élő és vágott állapotú gyöngytyúk exportja elérte az 5000 tonnát évente. Ez a szám sajnálatos módon jelenleg nullára redukálódott. Az 1980-as évektől a gyöngytyúk tenyésztése annyira visszaszorult, hogy mára csak génbankokban őrzött állományai találhatók Magyarországon. A Hortobágyi Állami Gazdaság állományát H 1-5 néven elismert-fajtaként a jogutód Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. tartja fent Olvasható mind ez egy szakforrásban. A fajtát a hortobágyi tanyákról összegyűjtött kékesszürke gyöngytyúkból nemesítették ki. A tenyésztés alapját szolgáló eredeti állományt ma is fel lehet lelni, melynek tenyésztője 2003-ig a hortobágyi Kékestanya Bt. volt, később pedig a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. fennhatóságához került. E részben található hibákról a későbbiekben még visszatérek. A gödöllői Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet (KÁTKI) az 1900-as évek elején megkezdte a gyöngytyúk génbanki programját. Ennek célja, hogy a hazánkban honos parlagi gyöngytyúkváltozatokat megőrizze. Bár az állományokban egy-két porcelán illetve ezüstszínű változat fellelhető, de ennek ellenére kizárólag a kékesszürke változat állományait tartják, így a génbanki program kifogásolható a tekintetben, hogy hazánkban fellelhető összes honos parlagi gyöngytyúkváltozatot tartanák génmegőrzés szempontjából. KRENEDITS (1920.) azt írja róla: „Mi a gyöngytyúkot, úgy, mint a pávát díszmadárként tartjuk. Pedig kellemetlen hangja ugyan nem díszes. Ámde a gyöngytyúknak a haszna nem is díszes mivoltában, hanem tojásában, húsában és tollában rejlik. Erre a magyar gazda eddig nem sokat adott, de annál többre becsülte az olasz, angol, francia.”. Az tény, hogy a gyöngytyúk méltánytalanul háttérbe szorított baromfifajunk. Érthetetlen, hogy kiváló gazdasági értékeinek ellenére, hogyan került ebbe a helyzetbe. Francia- és Olaszországban sokkal méltóbb helyet foglal el az ottani baromfitenyésztésben. Ez abban mutatkozik meg, hogy e két ország kiemelkedő eredményeket ért el a gyöngytyúk tenyésztésében, nemesítésében.
