Ko gunkei (japán törpeviador)

Ennek a japán viadorfajtának a kialakulása Európában még nem teljesen tisztázott. A holland szakértő, Willem van Ballekom (Eindhoven) adatai szerint a hazájában is állítólag csak szegényes dokumentumok találhatók erről a fajtáról a háború miatt, mégis nagy számú japán baromfis könyvre utal a 18. századtól kezdődően. Még egy Kr. u. 881-ből származó forrást is megemlít, mely megerősíti az első hivatalos kakasviadalt a császári udvarban. A japán viadortyúk-fajták körében a Ko gunkeit 16 egyéb fajta mellett törvényes rendeletekkel "természeti műemlékké" nyilvánították. A tiszta tenyésztés megsértését akár 5 évvel is büntetik. W. van Ballekom eredeti szövegében így hangzik tovább: "Az 1933-ig tartó időszakban a kis shamokat Japánban ko shamoként, nankin shamoként és chibiként ismerték.

Törpe kasztíliai

A fajta kitenyésztője, R. Fuhrmann vázolja az új tenyészet kiinduló állatait: törpe minorka, törpe rajnai, holland törpetyúkok és nagy testű kasztíliaiak. A párosításokból létrejött első állatok formailag ugyan tipikusak voltak, de a törpékhez képest kicsit nagyok és rózsatarajúak. Ahhoz, hogy egyszerű fűrésztarajú utódokat kapjon, törpe minorkákat használt. Az utódok 50%-a egyszerű tarajú volt. Az állatok azonban túl nagyok voltak, nagyon hosszúak és hosszú lábúak. Csak egy holland törpekakassal történő keresztezés vitte előre a típust, így 1974-ben Münsterben hat állatot és 1979-ben öt állatot mutattak be az országos baromfi kiállításon az elismertetés előtt.

Törpe kopasznyakú tyúk

A kopasznyakú tyúkok törpésítését a 19. század végén kezdték. Az első kopasznyakú törpék K. Huth tenyészetéből kerültek a Frankfurt/Main-i országos baromfi kiállításra. Berlinben, pl. O. Marholdnál is keletkeztek már akkoriban a fajtába tartozó tipikus állatok. Nagy testű kopasznyakúakból és német törpetyúkokból olyan törzsek alakultak ki, melyek törpemérete, vitalitása és tojástermelése minden vonatkozásban kielégítő volt. R. Müller Meuselwitzben és M. Drexler Münchenben a húszas években tovább javította ezután a kopasznyakú típusát és a fajtajellemzőit. H. Meyer szerint ezeket a törpéket csak szűkebb körben kedvelték, és a "Harmadik Birodalomban" a Kisállattenyésztők Országos Szövetsége kizárta a fajtát a kiállításokról. 1937-ben azonban létezett még egy jelentős tenyészet B. Noacknál Zossenben, és 1945 után a megmaradt kicsi állományokból fenntartották és elszaporították a fajtát.

Törpe kraienköppen (törpe varjúfejű)

A holland Twente tartományban, ahol a nagy "Twentse Grijze Krielen" is kialakult, Siemerink (Almelo) tenyésztőnek századunk negyvenes éveiben sikerült törpésítenie a kraienköppe tyúkokat. Először csak ezüstnyakú állatok voltak, melyek nagy testű kraienköppék, törpe malájok és óangol törpeviadorok keresztezéséből alakultak ki. Siemerink már a hengeloi és az enschedei kiállításon nagyon jól kitenyésztett állatokat mutatott be. A tenyésztői hagyatékot ezután Cate (Wierden) vette át, és folyamatosan javította a kívánt törpeszerű kraienköppe-típust. A német tenyésztő, B. Ahlbrand (Recklinghausen) 1955-ben vitte be Németországba az első törpe kraienköppe tenyésztojásokat. A Pelkum bei Hamm-i Erdelkamp tenyésztő aranynyakú törpe kraienköppéket alakított ki óangol arany búzaszÍnű kakasból és egy ezüstnyakú törpe kraienköppe tojóból. A viadorbeütést később még egy törpe maláj kakas felhasználásával javították. Az aranynyakú színváltozatot 1963-ban vették fel a fajtaleírásba.

Törpe jokohama

Régi kiállítási tudósítások szerint egyszer már állítottak ki törpe jokohamát 1922-ben az esseni 3. Országos Törpetyúk Kiállításon. Kis idő után Lipcsében egy tenyésztő három tojót mutatott be. Utána mintha eltűntek volna ezek a törpék. Csak 1927 óta fáradozott egy idealista, hogy újra kitenyéssze, ami azonban úgy tűnik, hogy csak lassan sikerült, mivel csak 1956-ban jelentette be a sikerét ugyanaz a tenyésztő. A Németországban tenyésztett összes törpe jokohama kiindulási állata tehát A. Beyrichtől származik.

Indiai törpeviador

Ugyancsak W. F. Entwisle volt az, aki a múlt század nyolcvanas éveiben az indiai törpeviadort mint új fajtát kialakította. Ennek az "otromba szépségnek" az eredetéről szóló írásokból egybehangzóan megállapító, hogy a fajtát biztosan nem Indiában tenyésztették ki. B. Dürigen sokkal inkább azt említi, hogy a kitenyésztéséhez a nagy testű "indiai cornwall" viadort, az asilt, a törpe malájt és valószínűleg az angol törpeviadort is felhasználták. Az asil fácánbarna színe és mintája képezi még ma is az indiai alapvető színképét. Az angol író, C. A. House elmondja, hogy Mr. Entwisle a törpe maláj kitenyésztésekor az asil bevonásával "úgy mellékesen" törpe indiait is kialakított. W. Detering kétségbe vonja Entwisle abbéli szándékát, hogy ezt a fajtát tenyéssze ki, mivel elsősorban a törpe maláj kialakításán dolgozott. Detering feltételezi, hogy az akkori indiaiak "kis termetűre tenyésztett asilok voltak". A törpe indiait először l887-ben állították ki. Az, hogy már 1905-ben, a frankfurti országos kiállításon is volt-e pár állat a régi források szerint, nem biztos, mert az 1913-as német fajtaleírás még nem említi ezt a fajtát. A két világháború között mindenesetre csak kevés tenyésztőnél volt törpe indiai Németországban. 1945 után nőttek az állományok, és ma minden évben csúcsminőségű állatokat tudnak tenyészteni.

Törpe itáliai

Németországban az első törpe itáliai tyúkok századunk elején fogolyszínűek voltak, melyeken mint import állatokon még látszott a törpeviador-vér. Az első világháború utáni években lényegesen javított formában hoztak létre vörös nyergű és fehér állatokat. Pár évvel később fekete, ezüstnyakú és kék is volt már. Az aranyszínűt a gothai Schumann tenyésztette ki fogolyszínűből, sávozottak Daubertshausernél, Friedbergben és Ecksteinnél, Aselben alakultak ki. A fekete tarkák, melyeken később a limburgi H. Welker döntő mértékben javított, először S. Jürgensmannál, Hollenben jöttek létre. A legfiatalabb színváltozatokhoz tartoznak a világosak és a porcelánszínűek, melyeket lényegében E. Imberger tenyésztett ki Frielendorfban. A világosakat 1971-ben ismerték el. Néhány új színváltozat még kialakulóban van.

Holland törpetyúkok

Ezt a bantamhoz hasonló törpetyúkot már a 18. század közepén is tartották Hollandiában, így Európa legrégibb törpetyúk fajtáihoz sorolható. Hogy az aranynyakú színváltozat létezett-e már 18S0-ben, nem teljesen biztos; kitenyésztett fajtaként azonban 1882 óta megvan. Hollandiában 1906-ban ismerték el ezeket a törpéket, és 1961-ben a német tenyésztő, K. H. Collatz (Aurich) révén kerültek Németországba. Elismertetésük két év múlva nem járt nehézségekkel, mivel már egy meglévő külföldi fajtáról volt szó.

Törpe hamburgi

Az első törpe hamburgiak valószínűleg még a századforduló előtt jöttek létre nagytestű hamburgiból, bantamból és ezüst sebright-ból, ahogy az angol kiállítási tudósításokból kivehető. Németországban w. Dürigen is 1883-ban már ír erről az új törpetyúk-fajtáról, mely azonban A. Schumann szerint nem került nyilvánosságra. Hollandiában szintén foglalkozott néhány tenyésztő a nagy testű hamburgi törpésítésével. A húszas évek elején aztán német és holland tenyésztők tenyésztojásokat és állatokat cseréltek, így néhány törzs hamarosan német tulajdonba került. Az utódokat eztán már 1930 körül 20-30-as létszámban kiállíthatták Észak-Németországban és Lipcsében, ezüst- és aranyfényű színváltozatban, igen jó szín-, de a forma tekintetében kevésbé jó minőségben. Az első szakegyesületet 1933-ban alapították. Az aranyfényű színváltozat mindig is kisebbségben volt, miután először 1925-ben leírták. A második világháború után az ezüstfényű állatokból már csak töredékállományok maradtak, így ezt újra fel kellett építeni, az aranyfényűt pedig teljesen újra kellett tenyészteni. Ez a schüttorfi F. Lindemann tenyésztőnek sikerült az ötvenes években. A fekete színváltozatot először 1973-ban, kiállításokon mutatták be, azután, hogy már a harmincas években is megpróbáltak ilyen állatokat törpe változatban kialakítani. 1976-ban Hannoverben Tappen, Kühne, Eimertenbrink, Jansen, Caspers, Fritsch és Schumann tenyészeteiből egy jó kollekció bemutatása után ténylegesen felvették az új szín változatot a fajtaleírásba.

Törpe holland fehérbóbitások

Az Angliában a századforduló környékén kitenyésztett első törpe holland fehérbóbitások túl nagy méretük és a típus alkalmatlansága miatt már nem számítanak a mai fajta alapjának. K. Bosolnál Hamburg Winterhudéban holland kakas és bantam tojó keresztezéséből törpe holland bóbitások jöttek létre, melyek a húszas és harmincas években Németországban a kiállításokon lelkesítették a tenyésztőket. A düsseldorfi tenyésztő, Strunks később döntő mértékben hozzájárult a fajta megszilárdításához. Az első világháború után a német és a holland tenyésztők példás módon összedolgoztak, és nagyon magas tenyésztettségi fokot értek el főleg Türingia térségében.