| Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
|
A kategóriában található anyagok: 7
Mutatott anyag: 1-7 |
|
Sorbarendezés:
Dátum szerint ·
Megnevezés szerint ·
Értékelés szerint ·
Hozzászólások szerint ·
Megtekintések szerint
Asil
 Valószínűleg az asil a legidősebb tyúkfajta, amely 3000
év óta tiszta tenyészetben létezik. Neve indiai nyelven "előkelő
születésűt" jelent. Az asil már az ókori Egyiptomban és Görögországban
is keresett harci kakas volt. Az európaiaknak azonban csak a 18.
században volt szerencséjük megismerkedni a fajtával. |
Australorp
 A fajtát azért tenyésztették ki, hogy ezzel egy
többhasznú házityúk fajtát kapjanak. Jó hústyúkok, magas
húsminőséggel, ugyanakkor jó tojáshozamúak. Az Ausztráliában lévő
házityúkokat Angliából származó orpingtonokkal párosítottak. Az utódokat már
australorps néven emlegették. A jó tulajdonságai miatt hamar híre
ment és 1925-ben az amerikaiak exportálták Ausztráliából és tovább
tenyésztették, „fejlesztették”. Németországi újságokban már
1930-ban lehetett róla olvasni, de csak 1950-ben lehetett
kiállításon is megfigyelni. Németországba főleg tenyésztojásokat
importáltak amerikai gazdasági telepekről. |
Araucana
 A
fajta kialakulásáról eddig semmi döntő fontosságú adat, információ nem
került nyilvánosságra. Így csak az ismeretes, hogy nevük az Araucana-Indiánoktól
származik, ahol elsőként jegyezték fel a fajtát, mint félvad jószágot.
Az akkori (kb. 1890) elterjedésük Chilétől Brazíliáig terjedt. |
Appenzelli szakállas
 Appenzell-ben lett kitenyésztve, mely a ProSpecieRara alapítvány
gondozásában van. Igen ritka fajta nem csak Európában, de hazájában,
Svájcban is. Őseinek egy orosz szakállas-búbos tyúkot vélnek („Bartli”). Biztos csak az, hogy Olaszország
felől terjedt el az Alpokban. De valamilyen rejtelmes oknál fogva egyre
csak fogyatkozásnak indult a fajta. Már majdnem kipusztult, az
újjászületésük 1870-re tehető. Egy bizonyos Züst Úr megelégelte,
hogy tyúkjainak télen folyton megfagy a taraja, toroklebenye és leesik a
tojáshozamuk. Ekkor döntött úgy, hogy ismét „előhozza” ezt a régi
fajtát. Birtokán nap mint nap szem előtt volt állománya. A fajta jól
állta a sarat és fenn tudott maradni fekete színben. Egy további lépést
az ükunoka tett meg 1963-ban, amikor egy fogolyszínű itáliai tyúkot
keresztezett az appanzelleri tyúkokkal és így előállította lassan a
fogoly színű változatot is. Elterjedtsége nem áll arányban genetikai, esztétikai és gazdasági értékével. Eredeti hazájában is csupán néhány lelkes tenyésztő törekszik a fajta fenntartására. Külföldön számottevő tenyészete nem ismert. Ritkán megtalálható egy-egy nagyobb díszbaromfi kiállításon. |
Appenzelli hegyesbóbitás
 A fajtát először 1952-ben jegyezték fel hivatalosan, de állítólag már a 15. században tenyésztették az Alpok környékén. Felmenői közé sorolják a brabanti tyúkot, egy régi holland fajtát, és két francia fajtát (La Fleche és Crevecoeur). Tenyésztésüket a fogyatkozásuk miatt felvállalta a ProSpecieRara alapítvány és nyilvántartásukban legalább 19 tenyészcsoportot tart nyilván.
|
Andalúziai
 Az andalúziait gyakran keverik az itáliai fajtával, ennélfogva nem tenyésztik széles körben és soha sem nagy létszámban. Számos országban nem olyan mértékben elterjedt, mint lehetne, aminek magyarázata a fehér bőrrel és a kék lábszárral szembeni fenntartásban keresendő. Az angol és francia baromfitenyésztők kedvelik ezeket a tulajdonságokat, így náluk igen népszerű. Világméretű diadalmenete ellenére a fajta sehol sem tudott nagy arányban elterjedni. A hagyományosan jelentős díszbaromfi-tenyésztő országokban egy kisebb, a fajtához ragaszkodó tenyészkörön túl mások nem kezdtek tenyésztéséhez. Az 1860-as években egy-egy nagyobb londoni kiállításon 160 andalúziait jelentettek meg. 1928-ban Chemnitzben 122 egyed volt. Azóta lassú ütemben, de egyértelműen csökkent a kiállított állatok száma. Mostanság a fajtát kezdik újra felfedezni, de népszerűségben az itáliaival egyenlőre semmiképpen nem veszi fel a versenyt.
|
Amrock
 Németországi 1958-as elismerése óta egyre népszerűbb. Tenyésztőbázisa lassú ütemben ugyan, de folyamatosan növekszik. A német nyelvterületen kívül Angliában kisebb mértékben, a dél-európai országokban szélesebb körben elterjedt. Állománynagysága néhány ezerre becsülhető. Kevésbé igényes tenyésztők gyakran keresztezik a plymouth rockkal. |
|
